.png)
Mert az a lényeges, hogy elég emelkedett-e a belső képünk önmagunkról.
- KIDTI gyermek és ifjúsági coach
- 5 nappal ezelőtt
- 3 perc olvasás
Minden azon múlik, hogy jó-e a minta az agykéregben. Mert az a lényeges, hogy elég emelkedett-e a belső képünk önmagunkról. Amilyen ez a kép, olyanok vagyunk mi is. Más szóval olyan az ember testileg és lelkileg, amilyen a képe önmagáról. Ilyen értelemben csakugyan mindegyikünk önmaga szobrász-festője.
Mi az önkép és mi befolyásolja a kialakulását?
Önképnek azt nevezzük, ahogy magunkra gondolunk, ahogyan megpróbáljuk definiálni magunkat, illetve amilyennek mások látnak minket. Tudatos elképzelésünk van önmagunkról, vágyainkról, hiedeleminkről, és arról, hogy milyen fajta emberek vagyunk.
Az önmagunkról alkotott képet legnagyobb részben a szüleink és nevelésünk befolyásolja. Azok a dolgok, amiket a környezetünktől tanultunk. Erősen hat az önképünket az is, hogy a körülöttünk lévők mit gondolnak rólunk. Ezért ennek a területnek a megfigyelése azonban nem nyújt mindig tiszta képet. Ha azt gondoljuk magunkról, hogy szeretünk kertészkedni, akkor valószínűleg olyan emberekkel fogjuk körülvenni magunkat, akik hozzánk hasonlóan élvezik ezt a tevékenységet. Ezek tehát gyakran egymást erősítő folyamatok.
A harmadik tényező ami az önképünkre hat, az ahogyan önmagunkra tekintünk, a saját belső hangunk, ahogyan ítél, becsmérel, biztat vagy vigasztal minket egy adott helyzetben. Minden dolog, amit el tudunk képzelni magunkról és az is, amit nem. „Egyetlen dolog számít csupán: az, hogy te minek nevezed magadat.” Brittainy C. Cherry
Az önkép és valódi én kapcsolata
Valódi énünk az, amit élvezünk, amit szívesen csinálunk, amire örömmel gondolunk, ami igazán foglalkoztat minket. Számos kísérlet bizonyítja, hogy önképünk elavult, és a valódi énünk már nem olyan, mint amilyennek az önképünk láttatja.
Az önképünk gyakran leegyszerűsít, hogy kiküszöbölje a valódi énünk következetlenségeit, ellentmondásosságát. Az, hogy mi folyamatosan változunk, miközben önképünk változatlan marad, csupán illúzió.
Kísérletek mutatják, hogy bár mindannyian tudatában vagyunk annak, hogy mennyit változtunk például az utóbbi 5 évben, mégis letagadjuk magunk előtt, hogy változni fogunk a jövőben. Ez is az agyunk által alkalmazott leegyszerűsítés, hogy könnyebben tudjuk kezelni a jövőnket érintő fontos, hosszútávú döntéseinket. Természetes tendenciaként kezeljük, hogy eddig változtunk, mégis azt tételezzük fel, hogy ezután nem fogunk változni. Ez azonban csupán illúzió.
Önkép lassan változik, miközben mi magunk sokat alakulunk. Az önképünk lassan megy ezután a változás után, ha egyáltalán próbál idomulni hozzá. Természetszerűleg adódik, hogy a két dolog el fog csúszni egymástól. Diszkrepancia, szakadék keletkezik a saját elménk két fele között: amit valójában szeretünk, amire valójában vágyunk, és aközött, amit gondolunk magunkról. Ezért tudat alatt legtöbbször megpróbáljuk eltitkolni magunk elől a változást. Néha azonban mégis szembesülünk vele. Ilyen esetekben van lehetőség arra, hogy változzon az önkép.
Amikor az önkép és a valódi én túl messzire távoldik el egymástól
Ami az agyunkba egyszer bekerül, az nagyon nehezen kerül ki onnan. Minél több és nagyobb a különbség az önképünk és a valódi énünk között, annál nagyobb szakadékot kell áthidalnia az agyunknak. Rengeteg figyelmet és mentális energiát emészt fel, hogy távol tudjuk tartani a saját magunkról érkező negatív információt. A valódi identitás és a reális önismeret hiánya belső feszültség forrásává válhat, és fontos tényező lehet betegségek keletkezésében is.
Mit tehetünk az egészségesebb önképért?
Egy emelkedett belső önkép nem azt jelenti, hogy el kell rugaszkodunk a valóságtól, hogy állandón és indokolatlanul dicsérjük magunkat. Valódi autentikusság nem az énképünkkel való önazonosság hajszolásával érhető el.
Nem az önképünket kell megismernünk, hanem a valódi énünket. Ez a valódi szabadság. Figyelmesnek kell lennünk arra, hogy mi az, ami igazán örömet okoz, amire vágyunk, ami valóban foglalkoztat minket. Nyitottnak és megengedőnek kell lennünk önmagunkkal szemben, és rugalmasan kell viszonyulnunk önmagunkhoz.
Ha úgy tekintünk magunkra, mint egy folyamatosan alakuló, változó valakire, ha nincsenek kitörölhetetlen, kőbevésett gondolataink saját magunkról, az már egy nagyon jó alap ahhoz, hogy azzá váljunk, akik lehetnénk. Ha képesek vagyunk arra, hogy higgyünk a változásban, és abban, hogy mi magunk tudjuk alakítani az életünket, akkor nem gátoljuk magunkat a próbálkozásban és a fejlődésben. Legtöbbször saját önmeghatározásunk révén korlátozzuk önmagunkat. Egy csomó elképzelésünk van magunkról, amitől sehogy sem tudunk megszabadulni. Gondoljuk csak el, mi minden kerülhetne ezek helyébe, ha más képet formál az agyunk és a fantáziánk. Kik lehetnénk, ha azok lehetnénk, akit el tudunk képzelni?
Forrás: Saul Bellow: Henderson: Az esőkirály
Kapalyag Kitti
gyermek és ifjúsági coach
+36/70 608 7484
Hozzászólások